A legnagyobb UFO észlelések Magyarországon

Ugyan kit ne foglalkoztatott volna egy adott ponton az a kérdés, hogy vajon mi emberek valóban egyedül vagyunk-e az egész Univerzumban, vagy esetleg létezik egy másik bolygó, netán bolygók, ahol szintén van élet?

[wp_ad_camp_1]

Repülő csészealj, kicsi, zöld figurák, állatokra emlékeztető űrlények, nagy fény, homályos emlékek egy UFO-emberrablásról – a filmipar már hosszú évtizedek óta foglalkozik ezzel a kérdéssel, valamint nincs ez másképp a média esetében sem. Sokan gyermekmesének vélnek mindent, ami az úgynevezett „idegenekkel” kapcsolatos, mások pedig egyenesen kizártnak tartják, hogy a világegyetemben ne létezne másik értelmes faj is az emberiségen kívül. Az igazság az, hogy az űrlényekkel kapcsolatban rengeteg beszámoló született, ezek jelentős része azonban igencsak szenzációhajhász újságírók tollából származik, az információk pedig gyakran olyan egyszerű, gyakran vidéki emberektől érkeztek be, akik valóban illuminált állapotban voltak azon az ominózus estén, vagy éppenséggel nagyon szerettek volna életük során egyszer egy újság címlapjára, vagy netán a televízióba bekerülni. Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor tulajdonképpen nem is csodálkozhatunk azon, hogy UFO-kérdéshez az emberek jelentős része eléggé szkeptikusan áll hozzá.

Hazánkban minden évben számos bejelentés érkezik az ezzel foglalkozó Ryufor alapítványhoz. 2011-ben például összesen 28-an jelezték, hogy valami szokatlan dolgot észleltek volna. Az észlelésekkel kapcsolatos információk jelentős része Nyíregyházáról, valamint Debrecenből származik. Több ilyen beszámolóból is az derül ki, hogy a lakosok erős, narancsos fényű repülő tárgyat észleltek, amely nagyjából olyan gyorsan haladt, mint egy repülőgép. Az elsőre megmagyarázhatatlannak tűnő események tehát még napjainkban is sokakat tartanak lázban, az idegenek létezése kapcsán azonban most is erősen megoszlanak a vélemények, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben óriási papírhalmaz gyűlt fel, melyeknek hasábjain emberek a világ minden pontján UFO észlelésekről vallanak.