Árfolyamgát – spóroljunk meg egy havi törlesztőrészletet!?

Az árfolyamgát által akár egy év alatt egy teljes havi devizahitel-törlesztő részletet lehet megspórolni. A támogatást már nem kevesebb, mint 133 ezer család vette igénybe és így már be is lépett az árfolyamgát II. rendszerbe. Ezen családoknak 2017. júniusáig előre tervezhető, fix összeget kell fizetniük havi törlesztésként. Az aktuális törlesztőrészlet a március hetedikei árfolyamszintekhez képest a frankhitelek esetében 35 százalékkal, amíg az euró-kölcsönök esetében majdnem 17 százalékkal alacsonyabb törlesztést jelentett, ami azért valljuk be nem kevés!

[wp_ad_camp_1]

Az árfolyamgát II. egyik kiemelkedő előnye más törlesztésekhez képest, hogy a fix törlesztés lehetősége mellett az adósok még számottevő támogatást is kapnak. A havi törlesztő részlet kamattartozásának a rögzített és a tényleges árfolyam közötti különbözetét ugyanis nem az igénylők, hanem a kormány és a bankok fizetik ki. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai szerint a január végéig bejelentkezett ügyfelek 6 milliárd forintot spórolhattak meg összesen. Akik igényelték a támogatást azzal számolhatnak, hogy egy év alatt mentesülnek majd’ egy havi törlesztéstől.

A kormányzat és a bankok megállapodtak abban miszerint az árfolyamgát lejárta után sem kell a megugró törlesztéstől tartani, azaz a védelem még itt is él. A meghozott szabály alapján a fizetendő havi részlet az árfolyamgát lezárása után, 2017. júliusától is maximum 15 százalékkal emelkedhet meg, ez is a gyűjtőszámla-hitel törlesztése miatt.

Összefoglalva tehát az új árfolyamgát-konstrukció legnagyobb előnye, hogy kiszámítható, stabil és emellett biztos törlesztési kedvezményt is kínál az ügyfelek számára. Előnyét mi sem bizonyítja jobban, hogy Magyarország miniszterelnöke, a Magyar Nemzeti Bank, illetve a PSZÁF, a bankok és még a független közgazdászok is teljes mellszélességgel konstrukció mellett állnak.