Az aszalt gyümölcsök elkészítése házilag

Az aszalt gyümölcsöket szinte mindenki szereti, finomak, édesek, sokáig elállnak és egészségesek. Némelyiket még gyógyászati szempontból is érdemes alkalmazni. Ilyen például a szilva, amely bélrendszeri problémákra ideális segítség lehet.

[wp_ad_camp_1]

Na de, ha üzletben szeretnénk nagyobb mennyiségben ilyen gyümölcsöt vásárolni, az nem lesz olcsó, nem is beszélve arról, hogy elolvasva az összetételét, már nem is leszünk annyira biztosak az egészségességét illetően. Tartósítószer, hozzáadott cukor, miegymás… Nem hangzik túl jól. Érdemesebb inkább otthon aszalni, hiszen így tudni fogjuk, hogy abba a gyümölcsbe nem kerül más semmi, és még a pénztárcánkat is megkíméli. Manapság már vásárolhatóak jó minőségű aszalógépek, melyek megkönnyítik e folyamatot, azonban most lássuk, hogyan lehet úgy aszalni, ahogy tették azt nagyanyáink és nagyapáink, bármilyen modern segítség nélkül.

Aszalni többféle gyümölcsöt is lehet: meggyet, sárgabarackot, cseresznyét, körtét, fügét, de a legelterjedtebb talán mégis a szilva. Bármelyiket is válasszuk, győződjünk meg róla, hogy a gyümölcsünk teljesen érett! Félérett terméssel ne próbálkozzunk, de már rothadásnak induló gyümölcsöt se rakjunk fel tálcánkra! Az aszalásra szánt termést szépen, egyenletesen, egymásra nem torlódva rakjuk egy kilyuggatott tálcára, vagy feszítsünk ki egy szúnyoghálót egy fakeretbe, és helyezzük arra! Ha ez megvan, keressünk egy napos, szellőzős helyet, és helyezzük el ott a tálcán/hálón eloszlatott gyümölcsünket! Az egészet borítsuk le finoman egy tüllel, hogy megelőzzük a legyek, darazsak vagy egyéb bogarak támadását! És ezzel már el is indult az aszalódás.

Gyümölcstől függően 2-3 napig hagyjuk napon aszalódni a termésünket, azonban éjszakára vigyük be szobahőmérsékletre! A gyümölcs akkor van készen, ha kezünkbe véve, összenyomva, nem töredezik szét, nem reped meg, nem folyik ki belőle lé, de mégis puhának érezzük. Ekkor érdemes további egy-két napig szellős, szobahőmérsékletű helyen hagyni, hogy teljesen kiszáradjon. Ezt követően azonban már lehet is csomagolni. Érdemesebb kisebb edényekben elrakni, így ha esetleg egy-két szem mégsem lenne jó, akkor is csak kisebb mennyiségtől kell megválnunk. Az aszalást igyekezzünk úgy időzíteni, hogy szép idő legyen, lehetőleg 30 fok felett, mert ez alatt nem biztos, hogy sikerülni fog a folyamat. Kísérletezzünk bátran, próbálgassuk a különféle gyümölcsöket! Az eredmény egy egészséges, finom aszalt gyümölcs lesz, melynek mindenki a csodájára fog járni.