Bevezetés Hong Kong csodálatos világába

Hong Kong több szempontból is egy különleges városnak tekinthető. Lakosainak 93%-a kínai nemzetiségű, és egyben ez a Föld egyik legsűrűbben lakott területe. Annak ellenére, hogy Kínához tartozik, egy kicsit olyan, mintha nem is lenne a része. Inkább egy független államhoz hasonlítható.

[wp_ad_camp_1]

Aki ebbe a városba látogat, nem kell számolnia azzal, hogy vízumra lesz szüksége. Ha csak a városban akar tartózkodni és nem akar tovább utazni Kína más részeire, akkor turistaként 90 napot tartózkodhat ebben a gyönyörű városban, persze, feltéve, ha európai uniós állampolgár. Mivel a népsűrűség nagyon nagy, és ez a szám egyre csak nő, kénytelenek felfele építkezni. Ezért, ha az utcán sétálunk, rengeteg felhőkarcolót és magasabbnál magasabb épületeket látunk majd. A távolságok is hasonlóan nagyok ebben a városban, előfordul, hogy rengeteget kell majd gyalogolni, amíg elérünk egyik tömegközlekedési megállótól a másokig. Az éttermi adagok is alkalmazkodnak ehhez a nagyságrendhez, valamint az italok is. Persze ezzel az is jár, hogy az árak is a fellegekben járnak. Hong Kongot a világ egyik legköltségesebb városaként tartják számon.

Ahova mindenképpen érdemes ellátogatni, ha Hong Kongban járunk, az a híres Cat Street. Ez a régiség-és műkereskedők negyedében található. Persze, mint mindenhol, itt is akadnak hamisítványok és ízléstelen utánzatok, viszont érdemes egy kicsit jobban beleásni magunkat a keresgélésbe, hiszen nagyon érdekes műtárgyakra is bukkanhatunk, olyanokra, amiket máshol nem találnánk meg. Az árak itt sem túl alacsonyak, főleg akkor, ha kiszúrják az emberről, hogy turista. Ez pedig nem egy túl nehéz feladat, tekintve, hogy az európai ember kinézete nagyon elüt az ázsiaiakétól. Viszont, mint minden piacnak, ennek is van egy előnye: könnyen lehet alkudozni, és ha szerencsénk van, egészen jutányos áron megkaphatjuk a kiválasztott darabot.