Eb-bronzérem a női kézilabda válogatottnak 2012-ben

A magyar női kézilabda-válogatott vasárnap játszotta a Kézilabda Eb utolsó meccsét, ahol a feszült izgalom és a rengeteg gól volt a legjellemzőbb. Az elvárásokat is túlteljesítve bronzérmes lett mivel a hosszabbítás után 41-38-ra legyőzte a házigazdákat, a szerb csapatot.

[wp_ad_camp_1]

A norvég szövetségi kapitánynak, Karl Erik Böhnnek ez volt az első nagy tornája a magyar csapattal és máris sikert aratott. Az utóbbi két világversenyt is kihagyó magyarok előzetesen csak az első hat csapat közé szerettek volna kerülni Szerbiában, tehát igazán kitettek magukért a lányok a rajongók nagy örömére.

Érdekes, hogy a házigazda szerbeket nem nagyon hozta lázba a játék, ugyanis a kezdésnél csupán csak ötezer néző foglalt helyet a lelátókon, holott Európa legnagyobb, 23 ezres csarnokát tudhatják magukénak, bár mentségükre szóljon, hogy később aztán egy kicsit még gyarapodott az érdeklődők száma.

A meccs már az elejétől nagyon izgalmas volt, hiszen felváltva vezettek a csapatok, ám ezután egy olyan szakasz következett, amikor a szerbeknél volt az előny, a magyarok pedig állandóan egyenlítettek, nem tudták átvenni a vezetést. Ezek után jöttek a cserék, és Tomori révén így felzárkóztak a lányok, Görbicz büntetőjével pedig egyenlítettek a magyarok. A folytatásban megint csak felváltva estek a gólok, így a negyven gólt hozó első félidő jól mutatta a védekezés milyenségét.

A második félidő elején szintén izgalmasan indult, hiszen a gólok továbbra is potyogtak, így igazi adok-kapoknak az lett a vége. A szerben a 38. percben egyenlítettek (24-24). Negyedórával a játék vége előtt 30-27-re ellépett a magyar csapat. A rendes játékidő végén, egyenlő állásnál a magyarok támadhattak, de nem született újabb gól, így jött a kétszer ötperces hosszabbítás, ahol végre megjött a várva-vár gól és így a bronzérem is, amit kitörő örömmel fogadott a magyar csapat és norvég vezetőjük!