Januári munkaerő piaci körkép

Egyre több ember megy külföldre, egyre többen panaszkodnak, hogy nincs munka, nincs állás, nem lehet megélni. És közel állnak az igazsághoz. 400 ezret is meghaladja a nyilvántartott álláskeresők száma, ugyanakkor 50 ezer munkahelyre kerestek dolgozót az elmúlt hónap végén.

[wp_ad_camp_1]

Egy év alatt több mint 5 százalékkal lett kevesebb a nyilvántartott álláskeresők száma, ennek értelmében, januárban egész pontosan 413 800-an voltak regisztrált álláskeresők. Az előző havi számokhoz mérten ez sajnos növekedést jelent, tavaly decemberben ugyanis ez a szám alig haladta meg a 391 ezret. – adja hírül a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat. (NFSZ) adatai alapján a Szakszervezetek.hu.

A felsőfokú végzettségűek közül 20,8 ezren nem találtak munkát, míg a maximum  általános iskolát végzettek 175,5 ezren vannak munka nélkül.

Az álláskeresők több mint 50 %-a nem kap semmiféle pénzbeli juttatást. Szám szerint 192 100-an kaptak valamiféle pénzbeli ellátást.

Az összes munkanélküli 12 százaléka pályakezdő, nagy részük Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van. A legkevesebb pályakezdő munkanélküli Győr-Moson-Sopron megyében él, és próbál munkát találni.

Az álláskeresők közel egynegyede több mint egy éve nem talál munkát magának.

2015.januárban a munkaadók összesen 23 400 üres álláshelyet jelentettek be. A legtöbb új munkaerőigény Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett, de sokan jelentettek üres állást Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyékben, valamint a fővárosban is. Januárban összesen 81 100 munkahely állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 47,4 ezer állás maradt üres, betöltetlen. Ami még mindig nagyon sok ahhoz képest, hogy valójában hány ember nem talál munkát ténylegesen.