Könyvajánló -> Sándor Erzsi: Szegény anyám, ha látnám

Szegény anyám, ha látnám… – a cím már előrevetíti a könyv 2 főszereplőjének státuszát: az anyáét, akit, mint derült égből a villámcsapás ér: az egészséges 3 éves imádott lánya után egy sérült gyereke születik, és a fiúét, aki születése után nem sokkal még azt a kevés látását is elveszíti, amivel született. Tomi születése után anyja azonnal megérzi, tudja, hogy valami nem „kerek” a gyerekkel. Szemben az összes orvossal, még az orvos apával is, akik mindent rendben találnak.

[wp_ad_camp_1]

Nem telik bele sok idő, Sándor Erzsi, – mert ő a könyv írója, akkor még 1988-ban a Kecskeméti Katona József Színház színésze – gyanúja begazolódik: Tomi egy nagyon ritka szembetegséggel született – olyannyira, hogy az orvosok csodájára jártak: „Nahát! Sok szemész az egész életét leéli anélkül, hogy egyszer is alkalma lenne látni Ilyet! Ez fantasztikus!” – így kiáltott fel a szemész orvos, amikor a kezébe kaparintotta a bőgő csecsemőt. Az anya nem kis döbbenetére. És elkezdődött az új élet. A család, az anya új élete, először egy gyengén látó csecsemővel, majd apró gyerekkel, akit orvostól, orvosig hurcolnak, majd a már vak kisfiúval. Sándor Erzsi az ő életük bonyolult, sok-sok gubanccal, előítéletekkel, gonddal terhes és mégis humorral, néhol abszurd humorral zajló mindennapjainak történéseibe enged bepillantást.

Juhász Tamás – Tomi – a ma már 25 éves önálló életet élő, zenésznek és könnyűzenei szakújságírónak készülő fiú is hozzá tesz egy-egy emléket, gondolatot az íráshoz. Ami talán azért is érdekes és tanulságos lehet egy látónak, mert így első kézből kaphat információt arról, miként éli meg valaki a szeme világának teljes elvesztését, mi mindennel kell szembesülnie és megküzdenie a látók világában egész apró korától felnőtt koráig. Egy vele készült interjúban ezt mondja a könyvről:
„Anyám is mondta, hogy ez nem egy nevelési útmutató, csak egy út a sok közül – de mindenképpen hasznos olvasmány a nem látók családjainak. Én azonban azt szeretném, ha inkább olyan emberek olvasnák a könyvünket, akiket nem érint ez a probléma. Jó lenne, ha a látók a vakságot nem valami misztikus dologként fognák fel.”

A könyv amellett, hogy „hasznos” lehet akár egészséges, akár sérült gyerekeket nevelőknek, leendő szülőknek, vagy nagyszülőknek, egyben szórakoztató, okos és remek írás.