Mi az a paradigma?
A szó a görög nyelvből származik és arra utal, hogy miként „látjuk” a világot. A látás itt nem vizuális érzékelést jelent, hanem észlelést, megértést és értelmezést. A paradigmákat térképekként kezelhetjük. A térkép egyszerűen egy terület bizonyos szempontok szerinti magyarázata: elmélet, magyarázat, illetve valami másnak a modellje.
[wp_ad_camp_1]
Mindannyian sok-sok térképet őrzünk a fejünkben, amelyek két fő kategóriára oszthatók: olyan térképek, amelyek a dolgok állapotát, a valóságot mutatják, és olyanok, amelyek a dolgok megkívánt állapotát, vagyis az értékeket tükrözik.
Tapasztalatainkat ezeknek a mentális képeknek a segítségével értelmezzük. Nagyon ritkán vonjuk kétségbe a térképek megbízhatóságát: többnyire még a létezésükről is megfeledkezünk.
Egyszerűen az az alapfeltételezésünk, hogy a dolgokat úgy látjuk, ahogy vannak, vagy ahogy lenniük kellene.
A magatartásunkat és hozzáállásunkat pedig döntően ezek a feltételezések határozzák meg. A dolgokra úgy gondolunk, és úgy cselekszünk velük, ahogyan látjuk őket.
Az életünk során bennünket érő hatások –a család, az iskola, a munkahelyünk, a barátaink, a munkatársaink és a jelenlegi társadalmi szabályzók- mind kifejtették a maguk csendes és öntudatlan hatását, hozzájárultak vonatkoztatási rendszerünk és térképeink kialakulásához.
Hozzáállásunk és viselkedésünk ezekből a paradigmákból fakad. Nélkülük képtelenek vagyunk az összehangolt cselekvésre. Ha beszédünk és cselekedeteink nincsenek összhangban azzal, amit látunk, akkor egyszerűen nem tudunk következetesen viselkedni.
Ebből következik, hogy paradigmáink jelentős mértékben meghatározzák a más emberekkel való kapcsolatainkat. A szemléletmódunk az ülőhelyünktől függ!
Mindnyájan hajlamosak vagyunk rá, hogy azt gondoljuk, olyannak látjuk a dolgokat, amilyenek azok valójában, vagyis objektív a látásmódunk. Ez azonban nem így van. Nem olyannak látjuk a világot amilyen, hanem olyannak amilyenek mi vagyunk. Amikor kinyitjuk a szánkat, hogy elmondjuk mit látunk, valójában önmagunkat készülünk bemutatni: az észleléseinket, a paradigmáinkat. Ha mások nem értenek velünk egyet, rögtön azt gondoljuk, hogy velük van a gond!
Minél inkább tisztában vagyunk alapvető paradigmáinkkkal, térképeinkkel, felvetéseinkkel, és azzal, hogy milyen mértékben befolyásolnak bennünket tapasztalataink, annál inkább vállalhatjuk a felelősséget értük. Vizsgálhatjuk őket, kipróbálhatjuk a valóságban, meghallgathatunk másokat, és nyitottan fogadhatjuk az ő észleléseiket. Így egyre tágul a horizontunk, és sokkal elfogulatlanabbul szemlélhetjük a világot.