Miért kék a tenger?

Ki ne álmodozott volna már arról, hogy majd a nyári hőségben a tenger kék vizében fog majd megmártózni? De már jóval kevesebben gondolkodtak el azon, hogy miért kék a sokak által imádott tenger. Miért is látjuk mi kéknek a legtöbb tenger vizét?  Sokféle találgatás létezett a tenger kék színét illetően. Egészen olyan egyszerű meghatározások is napvilágot láttak már, mely szerint a tenger azért kék, mert a kék ég verődik vissza benne. Értelemszerűen ez nem egy alátámasztott elképzelés, és valószínűleg nem is állná meg a helyét semmilyen tudományterületen.

[wp_ad_camp_1]

A tenger kék színének okát sokáig keresték. Ma pedig az az álláspont dominál, hogy több tényező együttes hatása alakítja a tenger kék színét, de általánosságban az összes tengerét is. A tenger különféle árnyalatait, hiszen nem minden tenger pompázik kék színben, még az elnyelt, valamint az el nem nyelt fénysugarak is befolyásolhatják.

A tenger színének kialakulásában részt vesznek még a különféle, a tenger vizében szabadon lebegő planktonok, valamint a tenger mélysége is kiemelkedő módon hatással van rá. Mindezek mellett pedig a tenger szennyezettségének foka is kihat a színére. Ezek mind-mind befolyásolják azt, hogy mi milyen színűnek is látjuk a tenger vizét.

Azoknak a tengereknek a vize, melyben nem találhatóak meg a lebegő részecskék, szaknyelven szólva optikailag üresek, kék színűnek látszódnak az emberi szem számára. Ilyen esetben a víz nem nyeli el egyenletes mértékben az optikai sugarakat, melynek köszönhetően mi kéknek látjuk a tenger vizét.

Szintén a fent említett hatások miatt alakulhat ki a tenger egyéb színe is, hiszen nem csupán kék színű tengert ismerünk, bár kétségkívül ez a legnépszerűbb, hanem mellette még a Vörös-tenger és a Fekete-tenger is ismeretes, melyek szintén a színűkről kapták a nevüket.