Mit kell tudni a folyami hajós munkavállalásról?

Bármilyen munkát is szeretnénk végezni, előzetesen nem árt tájékozódni akár alaposabban is a részletekről. Azaz például, hogy hol van a munkavégzés helye, mik a munkakör betöltésének feltételei stb. Nincs ez másként a hajós munkák esetében sem. A hajós munkák területén lényeges megkülönböztetni a folyami hajós munkát a luxus hajón végzett munkáktól.

[wp_ad_camp_1]

A folyami hajó tudnivalók a munkavállalásról keretében érdemes tudni, hogy a legtöbb folyami hajó Európa területén belül jellemzően a Duna, a Rajna, a Majna, az Elba, a Rhone, és a Szajna folyókon közlekednek, illetve Amsterdam és Budapest között. Tévedés az az állítás, miszerint mindössze azok jelentkezhetnek folyami hajóra dolgozni, akiknek ehhez megvan a német nyelvtudásuk. A folyami hajókon ugyanis gyakran vannak angol utasok is, így bátran jelentkezhetnek azok is ilyen folyami hajókra dolgozni, akiknek az angol nyelvtudásuk van meg hozzá.

A folyami hajók 80-tól 185 utast szállítanak, a személyzet száma pedig nagyjából 35-85 fő között alakul. A folyami hajós szerződések szezonra szólnak, minden évben március/áprilistól novemberig. A folyami hajók esetében a személyzet 2-3 fős kabinokban van elszállásolva, és teljes ellátás is van számukra biztosítva.

A folyami hajós tudnivalók a munkavállalásról az is tudni érdemes, hogy a munkaidő általában 10-12 órás, és ez a hét minden napjára érvényes. Tehát valóban azoknak ajánlatos belevágniuk akár a folyami hajós munkákba is, akik úgy érzik, hogy valóban elég energiájuk van a sok munkához, valamint kitartásuk is van a munkavégzést illetően.

A folyami hajós tudnivalók a munkavállalásról a fizetéseket is természetesen tartalmazza. Amennyiben szeretné megtekinteni a hajón különféle munkakörben dolgozók fizetését, látogasson el a Crew Agency internetes oldalára, a crew.hu-ra, ahol lehetősége van ezt megtekinteni, valamint bővebb információkat is megtalálhat a folyami hajós munkákról.