Alapítvány a középkorban és az újkorban

A középkori európai jogfejlődés e téren igen sokszínű: megtalálható a római jogi mintájú, vagyontömegre koncentrált jogi személy alapítvány, a szervezetre koncentrált jogi személy alapítvány, a kötelmi természetű felajánlás (donatio sub modo), valamint a hitbizomány intézménye is.

Az, hogy ezek milyen arányban terjedtek el az egyes jogrendszerekben, elsősorban attól függött, hogy az adott rendszer miként viszonyult a római jog recipiálásához, illetve hogy az adott jogrendszer mennyire jutott az általános jogi személy konstrukció intézményesítése terén. A reformáció szellemi, ideológiai áramlatainak hatására megsokasodtak a világi alapítványok és megkezdődöt az egyházi és világi természetű alapítványokra vonatkozó szabályok differenciálódása is. Mindkét alapítványi kör alakulásában jellemző volt a szervezeti képlet hangsúlyossá válása a tisztán vagyoni római jogi képlettel szemben. Utóbbi alapítványtípus egyre ritkábban került alkalmazásra, és az is megállapítható, hogy ez az alapítványtípus az európai középkorban tulajdonképpen el is vesztette jogintézményi kontinuitását.

Dogmatikai, elméleti kontinuitása viszont megmaradt – fogalma megőrződött sok évszázadon át, és a jogi gondolkodásban mind a mai napig jelen van. A vizsgálat tárgya a magyar jogfejlődés bemutatása, ezért nem térek ki az egyes európai országok kodifikációtörténetének ismertetésére. Azt azért megemlítem, hogy a XIX. Század elején hatályba lépett nagy polgári törvénykönyvek (az 1804-es francia Code Civil, az 1811-es osztrák ABGB) nem tartalmaztak még szabályokat az alapítványra vonatkozóan. Az 1900-ban hatályba lépett német BGB az első jelentős polgári törvénykönyv, amely részletes alapítványi jogot foglal magába.