A kapor ezer arca

A népi gyógyászat számos olyan gyógynövényt ismer, amely a köztudat számára már a feledésbe merült, vagy egyszerűen a gyógyászati használatuk szűnt meg. Az utóbbi kategóriába esik a kapor, mely nagyon is ismert a világ szinte minden táján, de ma már inkább fűszernövényként, mintsem gyógynövényként tekintünk rá.

[wp_ad_camp_1]

A kapor a konyhában igen széleskörűen használható növény. Leginkább fűszerezésre alkalmazzák. A főzelékek például egy teljesen új karaktert kaphatnak egy kis kapor hozzáadásával, de akár önmagából kaporból is készíthetünk főzeléket. De fűszerezhetünk vele túrót, különféle kalácsokat vagy bármit, amiben jónak éreznénk. Mindazonáltal a kapor egy elég jellegzetes, erős ízű növény, így megosztja az embereket az alapján, hogy szeretik-e vagy sem. Lehet azonban, hogy többen döntenének a fogyasztása mellett, ha tisztában lennének a kapor jótékony hatásaival is. A kapor ugyanis régebben főként gyógynövényként volt használatos. Kiváló például fertőtlenítőként. Ez a tulajdonsága a fokhagymáéval vetekszik. Sebgyógyításra nagyszerűen alkalmazható.

Rengeteg antioxidánst tartalmaz. Magas a C-vitamin tartalma, melynek pozitív hatásai széles körben ismertek. De ezen kívül gazdag A-, B- és E-vitaminban is, valamint számos olyan ásványi anyagot is tartalmaz, mint a magnézium, cink, vas, foszfor és a kalcium. Mindezen felül jó hatással van a tejképződésre, jó hányinger és étvágytalanság ellen, álmatlanságra, fogínygyulladásra és megelőzi a tumorok kialakulását is. Tehát mindenképpen megéri kaprot fogyasztani, akár csak az íze okozta élvezet miatt, akár azért mert szervezetünknek csak jót teszünk vele. Itt az ideje annak, hogy felismerjük a kaprot nemcsak fűszernövényként, hanem gyógynövényként is, hiszen jó ha tudjuk, hogy ami finom, az lehet egészséges is.