A kopaszodás okai

A hajhullás sokak életét megkeseríti, s bár hatása csak kozmetikai, sokaknál vezet önbizalomhiányhoz, szélsőséges esetekben pedig akár depresszióhoz is.

Számtalan tényező okozhat kopaszodást, elsőként érdemes a legszélesebb kört érintőről beszélni, ez pedig nem más, mint a genetika. Ez az, ami férfiak millióinak életében okoz kisebb-nagyobb törést, és ami miatt a hajbeültetés, mint iparág tulajdonképpen megszületett. A hajhullás azonban egy teljesen természetes jelenség, hisz egy tüsző nagyjából 10 hajszálat képes növeszteni, ezen hajszálak pedig nagyjából 5-6 évig élnek. Ennek megfelelően ki lehet számolni, hogy napi 80-100 hajszál elvesztése teljesen normális, hisz ezek elértek életpályájuk végére, helyüket  – normális esetben – újak veszik át. A kor előrehaladtával és külső hatások (mint amilyen a vitaminhiány is) felerősödésével azonban sokaknál megindul a diffúz, azaz az elszórtan megjelenő hajvesztés, a tudomány jelenlegi állása szerint a dihidro-tesztoszteron hajhagymákra gyakorolt hatása miatt. Erre a leghatásosabb gyógymód a hajbeültetés, sajnos samponokkal és balzsamokkal maximum ideig-óráig lassítható csak a folyamat.

Azonban nem mindig ez áll a háttérben és sajnos a hajvesztés a nőket is érinti, bár jóval kisebb arányban. A  hajhullásnak ugyanis több más kiváltó oka is lehet, mint például pajzsmirigy alul, vagy épp túlműködés, stressz, vagy különböző fertőzések. Ugyancsak nagyon sokat árthatunk hajkoronánknak különböző fodrászati termékekkel, hisz mind a festékek, mind a nem jól megválasztott sampon, vagy épp balzsam sokat ronthat a hajhagymák egészségén. Szomorú apropója a haj elvesztésének a rákos betegeken alkalmazott kemoterápia, melynek az egyik leggyakoribb mellékhatása a hajhullás. A kopaszodást tehát nagyon sok minden okozhatja, egy dolog azonban biztos: ha napi 100 szálnál többet veszítünk – huzamos időn keresztül -, akkor mindenképpen utána kell járni, hogy mi okozza, hisz könnyen lehet, hogy még idejében lépni tudunk és nem veszítjük el hajszálainkat.