Érdemes-e külön fagyasztóládát is üzemeltetni?

Számtalan esetben jelent hatalmas könnyebbséget, amikor szinte minden étel alapanyaga megtalálható otthon és ha az éjszaka közepén, vagy épp egy ünnepnapon eszünkbe jut, hogy főznénk valamit, akkor csak benyúlunk a fagyasztóba és kivesszük belőle ami kell.

Emiatt aztán egy időben rohamosan elterjedt a különálló fagyasztóláda otthoni üzemeltetése, természetesen a már meglévő – kombinált – hűtő mellett. Ezek a gépek akár több száz liternyi kapacitással rendelkeznek és gyakorlatilag óriási mennyiségű árut képesek elnyelni, így roppant hasznosak tudnak lenni. A kérdés inkább az, hogy valóban megéri-e üzemeltetni egy ilyen masinát, vagy félig-meddig már leáldozott az ideje és csak bizonyos esetekben számít gazdaságos megoldásnak. Hogy ezt kiderítsük, ahhoz mindenképpen külön kell választani a kényelmet és a pénzügyeket. Komfortosság szempontjából ugyanis tulajdonképpen vitathatatlan, hogy jó, ha van a háznál egy fagyasztó. Ám az egyáltalán nem mindegy, hogy milyen árat vagyunk hajlandók fizetni ezért a kényelemért.

Minél magasabbak ugyanis az energiaköltségek, annál inkább fájó egy plusz fogyasztó otthonunkban, főképp, ha az egy olyan gép, ami meglehetősen nagy teljesítményfelvétellel bír. Egy nagyobb méretű fagyasztóláda esetében ez 300-400 kWh is lehet éves szinten, ami nagyjából megegyezik a kombinált hűtő fogyasztásával, azaz hiába nyitogatjuk aránylag ritkán, az alacsony hőmérséklet miatt magas áramfelvétellel kell számolni. Ne csak azzal kalkuláljunk tehát, hogy mennyibe kerül maga a készülék, hanem azt is érdemes kimatekozni, hogy pár év alatt milyen költséget jelent az üzemeltetése a villanyszámlában. Ha ezt lelkiismeretesen elvégezzük, akkor sokkal könnyebben tudunk majd mérlegelni, hogy számunkra valóban megér-e a kényelem ennyit, vagy jobb megoldás, ha inkább előre tervezünk a bevásárlásokkal és mindig azt visszük haza, amire a közeljövőben szükségünk lesz.