Mi is az a feng shui?

A feng shui egy ősi kínai szellemi örökség, amely az Ég és a Föld törvényszerűségeinek megfigyelésével és felhasználásával segít az ember és a természet közötti összhang létrehozásában. A hagyományos feng shui célja a legoptimálisabb lakhely kialakítása a sikeres élethez a környező táj és terepformák analizálásával.

[wp_ad_camp_1]

A feng shui szó szerinti jelentése: „szél és víz”. ennek a két elemnek kell megtalálni a harmóniát a kül- és a beltérben egyaránt. A csí, a világegyetemet mozgató és lélekként átható életenergia a széllel szétszóródik de a vizek partján megáll. A régiek összegyűjtötték rendezték áramlását, hogy megőrizzék azt. Ezért ezt úgy hívták: feng shui. A feng shui törvénye: „Először gyűjtsd össze a vizet, majd óvd meg a széltől.” A feng shui alapját a bágua-térkép képezi, amely meghatározza a csí (jó energiák) áramlását és megakadályozza a sha (negatív energiák) betörését a lakásba. A térkép a teret a nyolc égtáj alapján osztja fel, melyek mindegyike más életterületet szimbolizál és más jelentéssel bír. A nyugati rész például a kreativitás színtere, igy, ha elakadást érzünk ezen a területen, ezt a pontját kell erősíteni a lakásnak.

A bágua-térkép közepe a lakás vagy szoba közepét is jelzi. Ennek a résznek nyugalmasnak és terheletlennek kell lennie, ne legyen zsúfolt vagy rendetlen, ha mindennapjainkat harmonikus atmoszférában szeretnénk tölteni. A térképet alkalmazhatjuk lakásra, házra, telekre, szobára, két- vagy többszintes családi házban ajánlott szintenként alkalmazni. A feng shui alapelvei: Selejtezz! – tisztítsd meg a helyet, ahol élsz, hogy zavartalanul áramolhasson a csí! Dobd fel a szobákat mintákkal! -például az északi fekvésű térbe, ami a vízé, jöhetnek a hullámos dekorációs elemek, a kör alakú formák a fémhez kapcsolhatók, a négyszög a földhöz. A fa akkor jó, ha nem viszed túlzásba! – ez alatt nemcsak a fa, mint alapanyag érthető, hanem a növényi minták, a földszínek (barna, zöld), és az olyan képek, amik növényeket, fákat ábrázolnak. Ne tedd: -tükör a konyhában. Mivel a tükör felerősíti a tűzenergiákat, rossz közérzetet eredményezhet.