Mi is az a skizofrénia?

Ha komoly pszichés zavarokról van szó, a köztudatban még mindig nagyon zavaros fogalmak élnek az emberek fejében! A depressziót sokan összekeverik vagy éppenséggel azonosítják a múló, rossz hangulattal, az ijedős emberre ráfogják, hogy paranoiás, a skizofrénről pedig azt gondolják, hogy legalább tíz különböző személyisége van.

[wp_ad_camp_1]

Mindez persze nem felel meg a valóságnak, hiszen a skizofrénia és a hasadt személyiség nem egy és ugyanaz, míg az előbbi a Föld lakosságának egy százalékát érinti, az utóbbi ennél sokkal ritkábban fordul elő. A férfiaknál nagyon fiatalon, akár tízen-, huszonéves korban is jelentkezhetnek ezen pszichés betegség jelei, míg a nők esetében jellemzően a húszas éveik vége, valamint a harmincas éveik eleje környékén válnak hangsúlyossá a tünetek. Sokan a skizofrénia egyértelmű jelének hiszik azt is, ha valaki hangokat hal, ami szintén téves feltételezés, a hangok ugyanis akár a depresszió tünetei is lehetnek. Másik téveszme, hogy a skizofrén ember harsány, felettébb veszélyes és agresszív. Ritkább esetekben ugyan előfordulhat, hogy a pszichés gondokkal küszködő egyén agresszív magatartásról tesz tanúbizonyságot, azonban nem ez a jellemző, sőt.

A skizofrének az esetek jelentős százalékában nagyon is visszahúzódóak, olyannyira, hogy képesek teljes mértékben lemondani az addigi életükről és tevékenységeikről, teljesen elszakadnak a valóságtól és életük hátralévő részében egyfajta álomvilágban élnek. A betegek többsége a valóságot rendellenesnek ítéli. A skizofrénia tehát tulajdonképpen egy krónikus betegség, amely sajnos igen sok esetben vezethet akár rokkantsághoz is! Hogy a betegség kialakulását konkrétan mi okozza, azt jelenleg a szakemberek sem tudnák pontosan megfogalmazni. Annyi bizonyos, hogy a genetikai tényezőknek kulcsszerepük van a skizofrénia megjelenésében. A betegségre leginkább jellemző tünetek közé sorolható például a furcsa téveszmék, a teljesen logikátlan eszmefuttatások, a hallucinációk, a teljes elszigetelődés, az érzelemmentesség, valamint a társaságban való feltűnően illetlen viselkedés is!