Miért ünnepeljük a nőket nőnapon?

A nemzetközi nőnap a nők iránti becsületet és tiszteletet fejezi ki, amelyet 1917 óta ünneplünk minden évben március 8-án. Ez a nap eredetileg történelmi jelentőségű, hiszen azok előtt a nők előtt tiszteleg, akik harcoltak az egyenjogúságért, a nők egyetemes jogaiért, valamint a szabad munkavállalásért.

[wp_ad_camp_1]

Legelőször az I. Internacionálé (1866) keretein belül esett szó a nők munkavállalásáról, ekkor ugyanis elfogadták a nők hivatásszerű munkavégzését. A II. Internacionálé (1899) idején határozatot hoztak arról, hogy a nők részt vegyen nemzetközi eseményeken, vagyis szabad választójoguk legyen. Ekkor határozták meg azt is, hogy legyen nemzetközi nőnap, bár ekkor pontos dátumról még nem volt szó. A következő év márciusában már több ország is megtartotta a nőnapot, köztük Ausztria, Dánia, Svájc és Németország is. Azért lett éppen március 8 a gyengébbik nem ünnepnapja, mert 1857-ben ezen a napon New York-i munkásnők mentek utcára, hogy magasabb fizetésért, és emberibb munkafeltételekért könyörögjenek.

Hatvan évvel ezután, ugyanezen a napon orosz nők is utcára vonultak, hogy kenyérért és békéért kampányoljanak. Ezután a cár lemondott, és kialakult a polgári kormány, amely szavazati joggal látta el a nőket. Magyarország később, 1913-ban csatlakozott ehhez a „mozgalomhoz”, majd egy évvel később rendezvényeket is szerveztek a nők ünneplésére országszerte. A Rákosi-korszakban már kötelezővé vált a gyengébbik nem ünneplése, és szovjet mintára a nőnap ünneplése március 8-ra esett és esik az óta is. A mai hagyomány, hogy virággal és ajándékokkal lepjük meg a nőket március 8-án, a rendszerváltás után keletkezett. Azóta már nem a munkásmozgalmi hangulat, hanem a nők megajándékozása és megbecsülése a fő mondanivalója ennek a csodálatos ünnepnek.