Sport és alakformálás, ismerd meg a cardiobalettet!

Ez az új mozgásforma épp úgy Amerikából érkezett, mint a legtöbb fura sport. Lényege, hogy a balett elemeit ötvözi a kardiogyakorlatok hatékony, ám mégis kíméletes elemeivel, emiatt egyszerre formálja alakunkat, edzi a testünket és persze nem utolsó sorban remek szórakozást is kínál edzés közben.

[wp_ad_camp_1]

A cardiobalett legnépszerűbb hatásainak egyike, hogy kiválóan formálja az alakot, ugyanis szálkásítja az izmokat, így feszesebbé tesz bennünket, sőt még energiával is feltölt. Már néhány alkalom után már érezni lehet, hogy javult a tartásunk, illetve a kezdeti izomláz eltűnése után már ruháinkon is érezhetjük, hogy alakunk előnyösebbé vált.

Az alakformáláshoz szorosan kapcsolódva érdemes megemlíteni még azt is, hogy a cardiobalett nagyszerű zsírégető is egyben. Ráadásul nem csak a hagyományos mozgásformák által is elérhető eredményeket kapjuk, mivel a cardiobalett képes a nehezen elérhető, megmozgatható és ledolgozható zsírpárnákat is eltüntetni.

Csak úgy, mint a balett általában, a cardiobalett is kiváló testtartást garantál a mozgásfajta művelőinek. Annak, aki most kezdi nem biztos, hogy egy hét múlva már szép tartása lesz, de az biztos, hogy kitartó edzésekkel már néhány hét után már látványos elemeket lehet elérni segítségével. Mivel az egész testet átmozgatja, így segít a letapadások, továbbá a sokszor fájdalommal is járó hátizom, vagy a gerinc problémájának leküzdésében is.

A cardiobalett egyik legnagyobb előnye sok más mozgásformával ellentétben, hogy nemre, korra és előképzettségre való tekintet nélkül mindenkinek bátran ajánlható. Ha fittebbek vagyunk, akkor kezdhetünk azonnal intenzívebb mozdulatokkal, de ha csak most szeretnénk elkezdeni rendszeresen mozogni, akkor természetesen először a kíméletesebb kezdet, egyszerűbb mozdulatok javasoltak.