Ezért kiváló hobbi az origami

Mindenkinek szüksége van valamilyen hobbira, legyen az akár egy extrém sport, vagy épp a horgászat, de az is tökéletesen megfelelő, ha valami olyat választunk, ami kizárólag aprólékos pepecseléssel jár – pl. modellépítés -.

A hobbinak ugyanis egyetlen fő célja van, mégpedig az, hogy egy kis időre kiszakadjunk a mindennapok mókuskerekéből, és valami teljesen másra koncentráljunk, így hagyva egy kis időt a pihenésre az agyunknak. Régen jóval népszerűbb volt, napjainkra azonban méltatlanul elfeledett az origamizás, amely bár első pillantásra egyszerre tűnik könnyűnek és szinte lehetetlennek – attól függően, hogy épp milyen figurát tanulmányozunk -, bizony nem véletlenül közkedvelt Japánban, és megannyi más országban is. Számtalan előnye mellett ugyanis nincs hátránya, hisz teljességgel veszélytelen, ugyanakkor hihetetlen módon fejleszti az agyunkat.

Hatalmas pozitívuma, hogy már egészen fiatal kortól kezdve gyakorolható, hiszen a legegyszerűbb formákat már a kisgyerekek is sikerrel tudják hajtogatni. Nagyon fontos azonban, hogy kellő türelemmel és odaadással forduljunk a tevékenység felé, mert az origami művészet, ennélfogva nem megy egyik napról a másikra. Első lépésként meg kell tanulni az alapokat – a megfelelő papírhajtogatás technikáját – és csak utána szabad lépésről-lépésre egyre bonyolultabb formákat alkotni. Ám ha ráérzünk az ízére, akkor hamar rabul ejt, és alig pár hét elteltével már érezni is fogjuk áldásos hatásait az új hobbinknak. Az origami ugyanis megtanít lenyugodni és fókuszálni, emellett türelemre nevel, és rengeteget javít a kézügyességen is. Egy-egy sikeres projekt hatalmas örömet okoz – főleg az összetettebb daraboknál -, így az önbizalmunkat is növeli, ráadásul alig kell hozzá valami, ennek megfelelően pedig bárhol hódolhatunk eme szenvedélyünknek, hisz különösebb előkészületet sem igényel.