India vadkutyái

A háziasított kutyák távolabbi rokonai a vadkutyák. Az indiai vadkutya vagy más néven dól (Cuon alpinus) nem túl közeli rokona a szürke farkasnak. Neme: Coun, ami a kutyafélék olyan ősi oldalága, ami a hiénakutyával egy időben válhatott el a többi kutyafajtól.

[wp_ad_camp_1]

Az indiai vadkutyák Indiában és Ázsia néhány országában kisebb csoportokban fordulnak elő. Nem is olyan rég Ázsia nagy részén megtalálhatók voltak, Oroszországban Mongóliában, Kínában, Délkelet-Ázsiában. Ezekről a területekről mára nagyrészt kipusztultak. Az állat szőre meglehetősen hosszú, rozsdavörös színű, farka színezete sötét. A dól testhossza 90-110cm, marmagassága 45-50 cm, súlya legfeljebb 25 kilogramm. 5-20 fős csapatokban élnek, falkában vadásznak, mialatt füttyögéssel kommunikálnak egymással. Zsákmányukat csendben üldözik, saját méretüknél jóval nagyobb vadat is elejtenek, rendkívül ügyes, kitartó vadászok. Áldozatukat csendben üldözik, időnként belemarva az állatba és kiszakítanak belőle egy-egy darabot, amikor aztán összerogyott, elevenen kezdik el marcangolni.

Az indiai vadkutya rendkívül félénk állat, az embert messze elkerüli. Ha elfogy a zsákmány egy-egy területről, akkor tovább vándorolnak. Rudyard Kipling A dzsungel könyvének szereplői, az író részben saját élményeit feldolgozva írt a „dekkáni vörös kutyákról”. Az indiai vadkutya a farkas nagy ellensége. Nem túl szapora faj, egy-egy alom 3-4 kölyökből áll átlagosan. A kölyköket a falka közösen neveli eteti. A vadonélő állatok 10 évig élnek, fogságban akár a 16. életévüket is megérhetik. Mára az indiai vadkutyából veszélyeztetett faj lett, élőhelye elvesztésével az egykori nagy erdőfoltokból megmaradt kisebb erdőfoltokba húzódott vissza. Állatkertekben körülbelül 110 példányt tartanak fogva.