Készpénz, vagy bankkártya? Melyiket használjuk?

Jó pár évvel ezelőtt még a bankkártyás vásárlás számított különlegességnek, mára már azonban nagyjából mindenhol van terminál, így sehol sem ütközünk akadályba, ha így szeretnénk fizetni a megvásárolt holmikért, vagy szolgáltatásokért.

Sokan mégis ragaszkodnak a jól bevált készpénzhez, többnyire nosztalgikus okokból kifolyólag, és csak nagy ritkán élnek a digitális fizetés lehetőségével. Ám valóban minden szempontból jobban járunk, ha inkább otthon hagyjuk a pénztárcát, és mindössze egy kártyával indulunk útnak? Ez elsősorban attól függ, hogy hová igyekszünk. A boltok, vendéglátóhelyek, szórakoztatóipari létesítményekben zokszó nélkül boldogulni fogunk így is, ám ha piacra, vagy vásárba tartunk, akkor jobban járunk, ha maradunk a készpénzes megoldásnál, hisz ezeken a helyeken nagyon ritka a terminál.

Kár is lenne vitatni azonban, hogy a készpénz számtalan hátránnyal bír. Elsőként mindjárt ott van a sebezhetősége, hisz ha elhagyjuk – és kinek ne csúszott volna már ki a zsebéből, persze épp a legrosszabbkor -, vagy ne adj Isten kizsebelnek minket, akkor annak az összegnek már integethetünk, hisz jó eséllyel sosem fogjuk viszontlátni. Ellenben a kártya önmagában nem igazán használható – vagy ha igen, akkor is csak alacsony összeghatárig -. További pozitívum a digitális megoldás mellett, hogy ma már a mobiltelefonok – sőt, az okosórák – többsége képes kiváltani a kártyát, így az egész procedúra még kényelmesebbé válik. Az ugyanis előfordulhat, hogy a készpénzt, vagy a bankkártyát otthon felejtjük, ám az, hogy az óránkat, vagy a telefonunkat, az jóval ritkább. Végül pedig azt is érdemes figyelembe venni, hogy bizonyos konstrukciók esetében – jellemzően a hitelkártyáknál – komoly bónuszokat szerezhetünk a használattal, és odafigyelve egy gyakorlatilag ingyen pénz – magától értetődő módon kp esetében ez sem kivitelezhető -. Így ha csak nem különösen indokolt a készpénzes használat, akkor szinte biztos, hogy a bankkártyával jobban járunk, hisz mindig kéznél van, emellett pedig biztonságos is.