Miért nincs több mobilház Magyarországon?
Akik gyakran néznek amerikai filmeket, vagy sorozatokat, azoknak bizonyára többször feltűnt már, hogy a tengerentúlon mennyire elterjedtek a mobilházak. Egész parkok léteznek, ahol ilyen építmények sorakoznak egymás mellett és ez nem csak az USA-ra igaz, sok más országban is nagy divatja van, főképp olyan helyeken, ahol az ingatlan amúgy nagyon drága és a szegényebb rétegek nem igazán engedhetnek meg maguknak egy ilyen vásárlást, még hosszútávon, hitelre sem.
Ezek a mobilházak pedig remek alternatívák, hisz jóval tágasabbak és felszereltebbek, mint egy lakókocsi, bár ezt azért az áruk is tükrözi. Ennek ellenére hazánkban nem igazán terjedt el ez a lakhatási forma, noha papíron azt gondolná az ember, hogy bőven lenne rá érdeklődő réteg. De akkor mi az oka annak, hogy Magyarországon mégsem tűnik annyira kecsegtető ajánlatnak egy ilyen ház Nos, az elsődleges oka ennek leginkább a papírozásban keresendő. A legtöbben ugyanis két dolog miatt vennének mobilházat. Az egyik az ár, a másik pedig maga a mobilitás. Emellett azonban azt is elvárnánk, hogy jóval könnyebben telepíthető legyen, mint ahogy az egy hagyományos ház esetében történik, ám sajnos a legtöbb helyen építési engedély szükséges ehhez, arról nem is beszélve, hogy (lakás)hitelt nem igazán kaphatunk rá és a biztosítás megkötése is rendkívül macerás.
Itt pedig a legtöbben már le is mondanak erről a lehetőségről, hát, még ha számba veszik az egyéb hátrányokat. Egy mobilháznak ugyanis vannak korlátai. Méretben ugyan – elméletileg – akármeddig lehet bővíteni, hisz szendvicspanelekből áll, ám egy nagyobb méretű egység fűtése igen költséges lesz, a csövezés nem oldható meg falba rejtve, és bizony egy hatvan-nyolcvan négyzetméteres mobilház ára egy lakáséval vetekszik. Ennélfogva aztán sokszor jobb döntés némi hitellel inkább lakást, vagy házat venni, a mobilházak pedig inkább szolgálnak nálunk nyaralási, vagy hétvégi-szőlőhegyi lakó célokat, ilyen helyekre ugyanis elég egy kisebb méretű és a dizájn, illetve a fűtési költség sem elsődleges szempont.