Te is rosszul alszol idegen helyen? Ez az oka!

Bizonyára mindenki számára ismerős a szituáció, amikor alig várjuk, hogy végre elinduljunk nyaralni, aztán rengeteg izgalmat követően végre megérkezünk az áhított vakációra, és a legnagyobb bosszúságunkra az első egy-két éjszaka csak forgolódással telik, ennek köszönhetően pedig másnap fáradtan ébredünk.

Ez a jelenség azonban nem csak akkor gyakori, amikor vakációzni megyünk – és mondjuk ezt egy távoli, idegen országban tesszük -, hanem akkor is jellemző, amikor az új albérletbe hajtjuk álomra a fejünket először, sőt, akkor is, ha a legjobb barátunknál – vagy barátnőnknél – éjszakázunk valamiért. A jelenséget ugyanis nem az otthonunktól való távolság, az időeltolódás, vagy épp az időjárás okozza, hanem evolúciós okai vannak, egész egyszerűen az agyunk így védekezik a lehetséges veszélyek ellen. Persze ma már ritkán támadnak meg minket vadállatok az éjszaka közepén, ám volt évek – egész pontosan évmilliók -, amikor ez igenis valós problémát jelentett, azaz nem lehetett olyan mély álomba szenderülni, amiből ne ébredtünk volna fel az első gyanús neszre, hisz ez akár az életünkbe is kerülhetett volna.

Ez a képességünk pedig azóta is velünk maradt, noha túlságosan sok hasznát a mai, modern világban már nem vesszük. Ha kizökkenünk a megszokott környezetünkből – azaz az otthonunkból – és az éjszakát ismeretlen helyen kell töltenünk, akkor az agyunk azt úgy értelmezi, hogy folyamatosan fennáll a veszély lehetősége, emiatt pedig nem kapcsol ki annyira, mint ahogy azt a megszokott ágyunkban tenné. Ehelyett az egyik agyfélteke – legtöbb esetben a bal – mindig éber, hogy ha reagálni kellene valamilyen közelgő veszedelemre, akkor azt gyorsan meg tudjuk tenni. Ennek azonban az az ára, hogy nem alszunk mélyen, illetve az agyunk nem pihen eleget – legalábbis közel sem annyit, mint a megszokott mennyiség -, emiatt aztán jóval nyúzottabban ébredünk, mintha otthon töltöttük volna az éjszakát. Ez persze idővel helyreáll, ám ahhoz túl kell lenni egy-két fárasztó alváson, ami bizony sokszor megkeseríti a helyzetünket.