Ezért is jó ötlet belföldön nyaralni

Ha nyaralásról van szó, akkor a túlnyomó többségnek valamilyen egzotikus, fehér homokos tengerpart ugrik be elsőre, és szinte reflexszerűen legyintünk a belföldi úti célokra, mondván ennyi pénzért akár jó messzire is el lehet menni.

Ez azonban ebben a formában azért igen erős költői túlzás, másrészt pedig vitathatatlanul megvannak a hazai vakációknak az előnyei, amelyeket elsősorban az tud, aki megtapasztalta, hogy milyen is itthon elutazni. Felfedezni egy teljesen idegen, távoli országot, és annak a miénktől gyökeresen eltérő kultúráját, az persze egy bizsergető érzés, ám van, amikor egész egyszerűen nem akarunk ennyire messzire menni, vagy csak nem költenénk vagyonokat pár nap kikapcsolódásért. Persze amíg egyedülállóak vagyunk, vagy csak a párunkkal ruccannánk ki, addig bőven lehet leadni az igényekből és spórolni a szálláson például, ám ahogy becsatlakoznak a kalandokba a gyerekek is, úgy ez a hátizsákos kalandozás már nem opció többé.

Magyarország pedig nem csupán gyönyörű, de amíg alaposan nem járjuk körbe a témát, addig nem is gondolnánk, hogy mennyire változatos – főleg ahhoz képest, hogy a területe ezt nem feltétlen indokolná -. A barlangfürdőtől a kastélyokon át, pompás állatkertek, és az ezeréves múlt tucatnyi emléke várja, hogy felfedezzük, nemzeti kincsünkről, a Balatonról nem is beszélve. Aki pedig gyakorlott utazó, az nagyon jól tudja, hogy mekkora előny tud lenni, ha hazai pályán van, főleg gyerkőcökkel. Hisz mindig történik valami, és itt karnyújtásnyira találunk orvost – aki pontosan megérti hogy mit mondunk neki -, ráadásul, ha valami balul sül el, egy-két óra alatt már otthon is vagyunk. Ha pedig egyszer rászánjuk magunkat, hogy bebarangoljuk gyönyörű hazánkat, akkor hamar ráeszmélünk majd, hogy a magyar vendégszeretet nem véletlenül világhírű és hogy annyi kaland vár ránk itthon, amihez talán egy élet is kevés lenne. Nyugodt szívvel válasszunk tehát belföldi célpontot a következő vakációnkhoz, hisz egy felejthetetlen élménnyel leszünk gazdagabbak.