Hörcsögfalva játékok: vigye be a hörcsögök birodalmát saját lakásába

Gyakori jelenség a gyerekek körében, hogy szeretnének háziállatot, de a szüleik nem engedik nekik. Ennek több oka is lehet: a felnőttek nem szeretnek állatot tartani, allergiásak rájuk, vagy irtóznak tőlük. Legtöbbször azonban az a helyzet, hogy attól félnek – jogosan! – hogy a gyerek megun majd gondoskodni a kedvencéről és az ők nyakukon marad.

[wp_ad_camp_1]

A Hörcsögfalva játékok megoldást jelenthetnek az efféle problémákra. A kicsiknek majdnem ugyanazt jelentik, mintha egy élő hörcsögre vigyáznának: gondoskodniuk kell az állatkákról, teret építeni nekik és játszaniuk velük. Így egy kicsit megtanulhatják, hogy milyen, amikor egy igazi állatkájuk van. Mondjuk a hátrány az, hogy így a dolognak csak a kellemes részével szembesülnek, a ketrec kitakarításával pl. nem, ha hörcsögöt akarnának tartani, de ugyanúgy megunhatják a dolgot, és beláthatják, hogy ugyanígy megunnák az élő állatkát is. Viszont nem csak ez az egy gyakorlati előnye van ennek a játéknak. Az is szinte ugyanennyire fontos, hogy a gyerekek egyedül is el tudják foglalni magukat vele, így nem kell a szülőkre, vagy más gyerekekre hagyatkozniuk, ha játszani akarnak.

Ugyanakkor a fantáziájukat is használniuk kell: bele kell gondolniuk, hogy annak a kisállatnak melyik lesz a legjobb útvonal, hol, és hogyan fogja a lehető legjobban érezni magát. Mivel a szett nem egyben kapható, még arra is lehetősége nyílik, hogy ő maga designolja és építse meg a falut. A Póny webshopban megtalálhatja ezt a játékot, és más, ehhez hasonlókat is. Csak annyi a dolga, hogy felveszi a kapcsolatot a szolgáltatókkal az info@jatek-webaruhaz.hu emailcímen, vagy a +36 (70) 64-96-396-os telefonszámon. Ha nincs konkrét kérdése, csak egyszerűen körül szeretne nézni, akkor látogasson el a www.jatek-webaruhaz.hu oldalra.