Milyen gyakran takarítsunk?

Ahogy az ember egyre idősödik, egyre több lesz a dolga és ezzel párhuzamosan egyre kevesebb a szabad ideje. Noha a legtöbben vágynak a tisztaságra és a rendre, bizony a takarítás és a rendrakás az egyik leginkább időigényes házimunka.

Ráadásul a rend egész más megvilágításba kerül miután megérkezik az első gyermek a családba. Ettől a pillanattól kezdve ugyanis az egész sokkal inkább hasonlít egy végeláthatatlan szélmalomharcnak, mintsem rendrakásnak. Mire a lakás másik felére átértünk, már ugyanakkora, ha nem nagyobb a kupi ott, ahol épp az előbb elpakoltunk. Ehhez persze idővel hozzá lehet szokni, a tisztaság és a higiénia azonban egy teljesen más kérdéskör.

Ahány ház, annyi szokás: ezt a jól csengő szólásmondás a takarításra is tökéletesen igaz. Van, ahol minden nap felmosnak, ám csak hetente egyszer porszívóznak, és van, ahol épp fordítva tartják tisztán a padlót. Noha a berögzült szokásokon nem könnyű változtatni, jó, ha pár aranyszabályt betartunk, ugyanis vannak a lakásban olyan felületek, amelyeken sokkal több a baktérium és a kórokozó annál, mint amit elsőre gondolnánk. Az első ilyen – meglepő módon nem a WC, hanem a – hűtőszekrény. Egész rövid idő alatt elszaporodhatnak a baktériumok, főleg, ha nyers alapanyagokat (például húst), vagy lejárt szavatosságú terméket is tároltunk benne. Emiatt akár kéthetente is érdemes alaposan kitakarítani a hűtőnket. A legnagyobb kórokozó forrás azonban a mosogatószivacs, így azt hetente mindenképpen cseréljük újra. Az ágynemű se ússza meg a cserét, legkésőbb minden második héten váltsuk le, hisz tele van elhalt bőr darabokkal, és szennyeződésekkel. A fürdőt és a mellékhelyiséget azonban elegendő hetente egyszer alaposan kitakarítani, persze a WC ülőkét azért naponta töröljük át fertőtlenítő kendővel. Ezek az otthoni higiénia alapkövei, hogy emellett milyen gyakran porszívózunk és mosunk fel, az leginkább életvitelünktől függ, hisz ha alig vagyunk otthon napközben, akkor a padló is sokkal kevésbé koszolódik.